Nin
Nin (www.nin.hr) Zadartól 14 kilométerre, egy mindössze 500 méter széles homokpadon terül el. Ez a kis falu Horvátország egyik legősibb települése, a horvát történelem bölcsője. Az őskortól egészen a középkor végéig itt volt a dalmát tengerpart egyik legfontosabb kikötője, a kulturális és politikai élet központja.
Történelem
Első lakói, úgy 3000 évvel ezelőtt illír törzsek voltak. Az erre hajózó görögök Aenona vagy Ainona néven ismerték. Már ekkor fal vette körül. A római időkben virágzó municípium volt Aenona: Fórumján Capitolium állt és a tengerpart egyik monumentális templomával büszkélkedhetett. Mezőgazdaságból, sólepárlásból és kereskedelemből élő lakóira városfal vigyázott, kényelmükről vízvezeték és fürdők gondoskodtak. A 7–8. században ideérkező szlávok is adminisztratív és vallási központként használták a várost, a kora keresztény időkben templomok, oratórium és székesegyház sorakoztak itt. Ninben épült fel a mai Horvátország második legrégebbi bencés kolostora. Itt volt a székhelye az első horvát püspököknek, akiknek hatásköre az egész kora középkori Horvátország területére kiterjedt. Egyes nini püspökök fontos szerepet töltöttek be a horvát történelemben, és sokszor súlyos részt vállaltak annak nemcsak vallásos, hanem politikai és kulturális életében. Nin a középkorban a horvát királyok székhelye is volt. Előkelő szerepe persze Velencének és a törököknek is szemet szúrt. Velence 1646-ban porig égette, hogy a törököket megakadályozza egy Zadar elleni támaszpont kiépítésében. A néhány évtizeddel később újjáépített Nin azután soha nem nyerte vissza régi jelentőségét. Ma a Zadarból érkező turistacsoportok lehelnek életet a kicsi, de értékes műemlékekkel bíró faluba.
Megközelítés
Autóval
Javasolt útvonal: Budapest (M7) – Nagykanizsa – Letenye, határátkelőhely (A4) – Zágráb (A1) – a bosiljevoi elágazásnál délre kanyarodik az autópálya (A1) - Zadar zapad lehajtó (8-as út) - észak felé fordulni Murvica falujánál - Nin.
Autópályadíjak: Goričan – Zágráb 36 Kn
Zágráb – Zadar zapad 105 Kn
Az óváros egy kis szigeten fekszik, melyet kőhídak kötnek össze a szárazfölddel. A szigetre be lehet hajtani.
Busszal
Zadarból a buszok Zaton üdülőfalu érintésével érkeznek Ninbe.
Zadar - Nin 15 Kn
Turista információ
Trg braće Radića 3.
Tel: +385 23 265 247
e-mail: tzg-nina@zd.t-com.hr
Šokolijada
A Šokol disznóhúsból készített csemege. Elkészítése a dalmát sonkáéhoz hasonló: a húst napokig tengeri sóban tartják, majd vörösborban, különböző fűszerek hozzáadásával pácolják. A pácolás után jön a füstölés és a szárítás, ami a helyiek szerint a hűvös szél, a bora dolga. A niniek és a környéken élők évszázadok óta készítenek Šokolt. A minden év júliusában megrendezésre kerülő Šokolijadán, vagyis a Šokol ünnepén, mi is megkóstolhatjuk ezt a különlegességet.
Szt. Anselmus-templom
Višeslavov trg
A 6–18. századig székesegyház volt a város egyik patrónusának nevét viselő templom. Tornya külön áll. Mellette a püspök Grgur Ninski szobra látható.
Grgur Ninski Nin és egész Horvátország egyik legjelentősebb és (Meštrović szobrai révén) leghíresebb püspöke. A 10. század fordulóján a horvát állam legfőbb egyházi vezetője volt, és végig a horvát-glagolita nyelvű igehirdetésért küzdött – sikertelenül. Szobrának eredetije Varazsdon van, második – jóval nagyobb változata Splitben áll. A nini szobor 1969-ben készült el.
Kincstár
Riznica
Trg sv. Anselma i Marcele 1.
Nyitva: jún 15.-szept 15. 10.00-12.30 és 17.30-21.30
Belépőjegy: 10 Kn (gyerekeknek 5 Kn)
Az egykori katedrális nem akármilyen kincseit tekinthetjük itt meg. A legértékesebb tárgyak Szent Anselmus ereklyetartói. A legrégebbi (8. sz.) a szent kulcscsontját őrzi, elejét Nin védőszentjeinek – Szent Ambrus, Szent Anselmus és Marcela – aranyozott figurája díszíti. A kéz relikvia-tartó két évszázaddal későbbi. Az 1300-as évek lábbeli divatjáról az (állítólag) Szent Anselmus lábát tartó leletről vonhatunk le messzemenő következtetéseket. A kiállított tárgyak többsége aranyban és ezüstben pompázik, erre utal a kiállításnak adott cím is: Nin aranya és ezüstje.
Szent Kereszt templom
A Szt. Anselmus-templommal éppen szemben, középkori romok között áll Nin büszkesége, a kereszt alapú, 9. századi templom. Belül teljesen üres. Ez a világ legkisebb székesegyháza – legalábbis valamikor az volt. Kapuját jellegzetes fonott motívum díszíti.
Alsó Városkapu
Donja Vrata
A Višeslavov trg-ről a Branimirova ulica (ez Nin „sétálóutcája”) az Ulica Hrvatskog Saborára vezet. Itt áll a városfalból megmaradt városkapu. A kapun túl kőhíd vezet a túloldalra.


