Umag
Umag (www.grad-umag.hr) az Isztria nyugati partjának legészakabbra fekvő nagyobb üdülőhelye. A félszigeten álló város valamikor sziget volt, vékony csatorna választotta el a szárazföldtől. A környéken feltárt leletek arról árulkodnak, hogy már a rómaiak idején is lakták. Első írásos említése a 7. századra datálható. Longobárd, bizánci, majd frank uralmat követően Velence, a franciák, majd a Habsburgok birtokába került az Adria többi településével együtt. Évszázadokig mezőgazdaságból élt, első szállodája a 19. század elején épült fel. 1997-ben kapott városi rangot.
Umagban rendezik meg minden év nyarán az ATP nyílt tenisztornát, a Croatia Opent (www.croatiaopen.hr). 2011-ben a huszonkettedik alkalommal kerül sor erre a sporteseményre.
Megközelítés
Autóval
Javasolt útvonal: Budapest (M7) – Nagykanizsa – Letenye, határátkelőhely (A4) – Zágráb (A1, A6) – Rijeka (A7, A8) – át az Učka alagúton (28 Kn alagútdíj). A alagút után az autópályáról lekanyarodva a 44-es, majd 21-es út vezet Buzeten keresztül Umagba. Útközben megállhatunk a festői Motovunban vagy Grožnjanban.
Az Isztriai Ypszilon autópályán, Kanfanarnál észak felé fordulva (A8,A9) jutunk Umagba. A Mirna hídon fizetni kell (14 Kn). Az autópályát elhagyva a 300-as út vezet az üdülőhelyre. Az Ypszilon két szárát a Pazintól induló 48-as út köti össze.
Autópályadíjak: Goričan – Zágráb 36 Kn
Zágráb – Bosiljevo 1 27 Kn
Bosiljevo 2 – Rijeka 29 Kn
Porečből közvetlen tengerparti út is van Novigrad érintésével – a tenger látványa valószínűleg ellensúlyozza majd a lassabb haladás miatt elvesztett időt.
Busszal
Poreč – Umag 38 Kn
Rovinj – Umag 70 Kn
Rijeka – Umag 89-101 Kn
Turista információ
A város turistairodáját az óváros felé vezető úton, egy modern épületben találjuk.
Trgovačka 6.
Tel: +385 52 741 363
e-mail: info@istria-umag.com
internet: www.istria-umag.com
Nyitva: január-március: hétköznap 8 és 16 óra között, szombaton 9-től 12 óráig
április: hétköznap 8 és 17 óra között, hétvégén 9-től 13 óráig
május, szeptember, október: minden nap 8-tól 20 óráig
június-augusztus: minden nap 9-től 21 óráig
november-december: hétköznap és szombaton 9-től 18 óráig
A Croatia Open tenisztornát 2011-ben július 21-31. között tartják. Kísérő rendezvényei a Party Umag és az Isztriai Gourmet Fesztivál.
Szent Rókus kápolna
Trg Marija i Lina
Apró templomocska 1514-ből. A pestisjárvány második hullámát követően építették, hálából. Érdekessége fából készült mennyezete.
Mária mennybemenetele-templom
Trg Slobode
A barokk templom 1757-ben épült. Nyugati falát a város védőszentjéről, Szent Pellegrinusról készült dombormű, különálló harangtornyát Velence szárnyas oroszlánja díszíti. A templom mellett ciszternán labdáznak az umagi gyerekek.


